Miben állunk rendelkezésre? Bérmálás

“Amikor a Jeruzsálemben maradt apostolok meghallották, hogy Szamaria elfogadta Isten szavát, elküldték hozzájuk Pétert és Jánost. Amikor megérkeztek, imádkoztak értük, hogy kapják meg a Szentlelket. Mert még egyikükre sem szállt le, hanem csak meg voltak keresztelve Urunk Jézus nevében. Akkor rájuk tették kezüket, és megkapták a Szentlelket.” (ApCsel 8,14–17) A bérmálás tökéletesíti a keresztségi kegyelmet; szentség, melyet a Szentlélek azért ajándékoz, hogy mélyebben meggyökereztessen az istengyermekségben, erősebben beletestesítsen Krisztusba, erősebb kötelékkel kössön az Egyházhoz, szorosabban fűzzön az Egyház küldetéséhez, s támogasson abban, hogy a keresztény hitről tanúságot tegyünk szóval, melyet tettek követnek. A bérmálás – mint a keresztség is – a keresztény ember lelkébe lelki pecsétet, eltörölhetetlen jegyet nyom; emiatt az életben csak egyszer vehető fel. Keleten e szentséget közvetlenül a keresztség után szolgáltatják ki, és követi az Eucharisztiában való részesedés; ez a hagyomány a keresztény beavatás három szentségének egységét emeli ki. A latin egyházban e szentséget akkor szolgáltatják ki, amikor a bérmálandó eléri az értelem használatának korát, s kiszolgáltatása általában a püspöknek van fönntartva, annak jelzésére, hogy ez a szentség megerősíti az egyházi köteléket. A bérmálandónak, aki elérte az értelem használatának korát, meg kell vallania a hitet, a kegyelem állapotában kell lennie, akarnia kell a szentség fölvételét, és késznek kell lennie arra, hogy vállalja Krisztus tanítványának és tanújának feladatát az egyházi közösségben és a földi dolgok közepette. A bérmálás szertartásának lényege a szent krizmával való megkenés a megkeresztelt ember homlokán (Keleten más testrészein is), kézrátétel és e szavak kíséretében: “Vedd a Szentlélek ajándékának jelét” (a római szertartásban); “a Szentlélek ajándékának pecsétje” (a bizánci szertartásban). Amikor a bérmálás a keresztségtől függetlenül történik, e két szentség összetartozását többek között a keresztségi ígéretek megújítása is kifejezi. A szentmisében történő bérmálás a keresztény beavatás szentségeinek egységét emeli ki.
Lelkipásztori körzetünkben a bérmálás szentségét iskolásainknak 7-8. osztályos korban szolgáltatjuk ki, két évente a megyésfőpásztor által. Ezt megelőzi egy felkészülési év, mely a hittantudás mellett bevezet a keresztény nagykorúság felelősségteljes világába a különböző közösségi és egyéb programok által. 
A hitoktatóval egyeztett módon kérem töltse ki az alábbi adatlapot, ha kéri a bérmálás szentségének felvételét!

Kérjük, töltse ki az alábbi adatokat!

A kitöltő személy adatai

Vezetékneve *
Keresztneve *
E-mail címe *
Telefonszáma *
Lakóhelye:
Kinek a nevében jár el?

A bérmálkozó személyes adatai (amennyiben a bérmálkozó kiskorú, úgy kérjük a szülők elérhetőségeit megadni)

Neme
Születési neve
Születési helye
Állampolgárság
Születés ideje
Származási helye
Lakóhelyéhez tartozó Plébánia

Email címe
Telefonszáma
Lakcíme:
Levelezési címe:

Keresztelés helye
Keresztelési Plébánia neve
Címe, elérhetősége
Keresztelés időpontja

A bérmálkozó szüleinek adatai

Édesanya:
Vezetékneve
Keresztneve
Leánykori neve
Foglalkozása
Születés ideje
Születés helye
Származási hely
Lakóhelye:
Édesapa:
Vezetékneve
Keresztneve
Foglalkozása
Születés ideje
Születés helye
Származási hely
Lakóhelye:
A szülők milyen kapcsolatban élnek?

A bérmálás helye, ideje

Bérmálás helye település *
Egyéb település
Templom *
Templom
Bérmálás ideje *
Bérma neve
Bérmálási engedély feltöltése

Védőszent
Ünnepe

Bérmaszülő
Név
Foglalkozása

Felvett szentség
Helye
Ideje
Felvett szentség
Helye
Ideje
Felvett szentség
Helye
Ideje
Felvett szentség
Helye
Ideje

Visszaigazolás módja

Az alábbi lehetőségek közül válassza ki a visszaigazolás módját
Jelen űrlap “BEKÜLDÉS”-ével elfogadom és hozzájárulok, hogy az általam igényelt szolgáltatásokkal kapcsolatban átadott saját és hozzátartozóm személyes adatait a Plébániaablak zárt rendszerében kezelje, a GDPR alapján biztonságosan tárolja és az igényelt folyamatokhoz, szolgáltatásokhoz, megrendeléshez kapcsolódó katolikus egyházi, állami hatósági és nem hatósági eljárások során a katolikus egyháznak és eljáró hatóságoknak, szervezeteknek az igénnyel / megbízással / meghatalmazással kapcsolatos ügyintézésre átadja. Az általános adatvédelmi tájékoztatót (ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ) elolvastam és elfogadom. Jelen jóváhagyásom írásban megküldött egyoldalú nyilatkozatommal bármikor visszavonhatom.
Római Katolikus Egyházközség
2200 Monor, Kossuth L. u. 83.
Tel: +36 29 412 223

2020. augusztus 16-ig hivatali szünet van! E-mailre tudunk válaszolni!

Munkatársak, személyes elérhetőségek

Plébános Urr Zsolt Ipoly

Monor, Monorierdő, Vasad

Irodavezető Fazekas Jánosné, Krisztina

  • Stabil +36 29 412 223 (csak hivatali időben)
  • Mobil: +36 30 884 62 02 (csak hivatali időben)
  • E-mail iroda@monorplebania.hu

Internetes elérhetőség
Honlap: monorplebania.hu
E-mail: iroda@monorplebania.hu

Hivatali idő a személyes ügyintézésre (munkanapokon)
Hétfő, Kedd, Szerda: 08:00-12:00
Csütörtök: Zárva
Péntek: 08:00-12:00 14:00-16:00
Szombat, Vasárnap: Zárva

Esketési, keresztelési megbeszélésre csak hivatali időben tudunk lehetőséget biztosítani!

  • Számlaszám: 11742056-20052755 OTP Bank
  • Adószám: 19828048-1-13

Súlyos beteg ellátása bármikor kérhető a plébános elérhetőségén!

Illetékesség

   

Az oldal használatához a következő, naprakészen frissített böngészők letöltését javasoljuk